Antiszemita Nyugat-Európa
Izrael részvétele miatti tiltakozásul 2026-ban több ország, köztük Írország, Hollandia, Szlovénia, Spanyolország és Izland bojkottálja az Eurovíziós Dalfesztivált, miután az EBU megerősítette Izrael részvételét. A döntést a gázai konfliktus miatti aggodalmak váltották ki, és a közszolgálati műsorszolgáltatók szerint Izrael részvétele ellentétes a közszolgálati értékekkel.

Micsoda képmutatás és kettős mérce! A Nyugat-Európában erősödő antiszemitizmus új rekordokat dönt. Persze mindez hamis kulturális érvek kendőjébe burkolva. Leon de Winter holland regényíró és publicista szerint feléledt egy régi európai baljós reflex, Izrael kiközösítésének célja.
Mint már előző blogjaimban is utaltam rá, egyértelműen megfigyelhető, hogy az Európába tíz éve folyamatosan beengedett muszlim migránstömegek antiszemitizmusa egyre inkább átragad a nyugat-európai őslakosság zsidókkal szembeni hozzáállására is. Vagyis felélesztette azokat a vészjósló magatartásformákat, melyeket Európa történelméből már jól ismerünk.
A "kultúra tisztaságára" hivatkozás meg már-már a rasszizmus legmélyebb cinizmusát sejteti. Mert ha egy holland, spanyol, izlandi, szlovén, vagy ír énekes ugyanazon a színpadon állna egy izraeli énekessel, az "meggyalázná az európai kultúrát"? Márpedig ettől a szennyeződéstől ugyebár meg kell védeni az európaiakat...
Az ilyesfajta nyugat-európai képmutatás és felsőbbrendűségi érzés miatt szó szerint kiráz a hideg! Az LMBTQ+ és WOKE mozgalmakat nagy áhítattal védő, "európai értékekre" oly büszke Nyugat-Európa úgy tesz, mintha 2023 október 7.-e meg sem történt volna. A Hamász és Katar propagandája sikeresen alakítja ki az Izrael-ellenes látásmódot a nyugati társadalmakban.
De valójában miért is? Mert nagy rá a fogékonyság! Egyértelmű, hogy Európa erkölcsi felsőbbrendűségének semmilyen valódi, morálisan igazolható alapja nincs. Ellenkezőleg; és csupán azt mutatja, hogy máig nem vált meg teljesen a kontinens történelméből jól ismert legsötétebb hagyományaitól.
Üdítő ellenpélda minderre a szégyenletes fejleményre Magyarország átalakulása, ahol az antiszemitizmus mára szinte ismeretlen fogalommá vált. Persze a provokátorok itt is igyekszenek szítani a kedélyeket és valamiképpen elérni, hogy felélesszék a régi, 2. világháborús tendenciákat, de a jelenlegi magyar kormány jóvoltából és bölcsességének köszönhetően eddig hala Istennek csak kevés eredménnyel jártak.
Rendkívül fontos, hogy magyarként megértsük; nem szabad hagynunk magukat újra belesodorni az antiszemitizmus és háborúk örvényébe, ahogy az sajnos a múltban többször is megtörtént. Örökre tanulnunk kell a múltunkból, hogy ellenállhassunk a nyugat-európai cselszövéseknek és képmutatásnak. Hisz végül mindig a magyarság szenvedte el a legnagyobb veszteségeket, ha hagyta magát megtéveszteni (lásd: Trianon, 2. világháború, stb.). Nyugat-Európa sosem segített, mindig csak megtévesztett és kihasznált bennünket magyarokat. Sikeresen folytatta az "oszd meg és uralkodj" cinikus politikáját.
Ezúttal legyünk okosabbak! Ne dőljünk be a brüsszelista belső bomlasztók és hazaárulók hazugságainak (Magyar Péter, Gyurcsány Ferenc, Dobrev Klára, és társaik...). Őrizzük meg Magyarországot "magyar országnak"! Ne váljunk ismét Habsburgok, nácik, vagy kommunisták csatlósává! Ha nagyhatalmak vették át felettünk az irányítást, annak számunkra sosem lett jó vége. Csak kihasználtak, tönkretettek, és megtizedelték népünket. Mi lenne most más? Az EU fátyla alatt most is a nyugati nagyhatalmak játékszerei vagyunk csupán. Ők ugyan "integrációról", Európai Egyesült Államokról beszélnek, de a nagy központosítás csupán nagyhatalmi érdekeiket szolgálja. A kicsikre az "integráció" a nagyokba való "asszimilációt" (beleolvadást), és a modern kori gyarmatosítást jelentené. Az új, mesterségesen kreált USE (United States of Europe) nem lenne más, mint egy német-francia (kisebb részben olasz, brit, spanyol és talán lengyel) dominanciára épülő terrorállam, ahol a kisebb államok kultúráját nem tűrnék. Vagyis a nagyok kiterjeszthetnék hatalmukat és kultúrájukat, a kicsik pedig eltűnnének múltjukkal egyetemben.
Ja, és ne higgyük, hogy mi magyarok többet érünk nekik, mint a zsidók! A mi kultúránk ugyanúgy alacsonyabb-rendűnek számít a szemükben, mely beszennyezi és meggyalázza csak az európai kultúrát. Már most is csak amolyan megtűrtek vagyunk a "nagy európai közösségben"... A tiszteletet ezért ki kell harcolnunk magunknak! Szuverenitással, értelmünkkel, és okos politikánkkal; Orbán Viktor kormányának támogatásával...
Kövesd Facebook oldalamat Támogasd írói munkámat