"Én nem politizálok..."

Lásd, én ma eléd adtam az életet és a jót, de a halált és a rosszat is. (5Mózes 30,15)

 Jaj, hányszor hallottam már ezt a kijelentést mások szájából! Láttam szemükben a büszkeség fényét, ahogy kihúzzák magukat, és közben repesnek az elégedettségtől, mondván magukban: "Hát igen, én nem alacsonyítom le magam a politizálás piszkos hétköznapjaival. Én több vagyok annál, minthogy ilyen haszontalan dolgokkal foglalkozzak. Nemesebb céljaim vannak. Miért is vitatkoznék mindenféle okoskodóval, haszonlesővel, és gazemberrel... Úgysem érnék el vele semmit. Mert amit én akarnék, azt úgyis megakadályoznák... Mit is jelentene az én szavam!"

A gondolatokat, és érzéseket, amik ilyenkor az ilyesfajta közhelyeket hangoztató emberek fejében megfordulnak, még sokáig elemezhetnénk... De van igazság a szavaikban?

Nos, aligha. Aki ilyen fölényeskedő megjegyzést tesz, és semlegességet színlel, az becsapja a környezetét, de leginkább saját magát. Merthogy nincs olyan ember a Földön, aki ne politizálna! Akár akar, akár nem, a mai digitális világban, ahol az információk áradata megállíthatatlanul ömlik be otthonainkba, a "nem politizálás" nem létezik. Mindenki valamilyen szinten politizál, mert mindenkinek valamilyen szinten véleményt kell alkotnia a saját környezetéről, és ennek alapján nap mint nap döntéseket kell hoznia azzal kapcsolatban.

Vagyis a politizálás elkerülhetetlen. Ez tény, akár tetszik nekünk, akár nem. Mert ha elbújunk a társadalom elől, ha remeteként élünk saját akaratunkból egy lakatlan szigeten, akkor is politizálunk, hisz úgy döntünk, hogy a környezetünkkel nem akarunk kapcsolatot, és valamilyen okból elutasítjuk azt. Ha pedig hajótöröttek vagyunk és azért kerülünk egy lakatlan szigetre, akkor is politizálunk, hiszen arra törekszünk, hogy visszajussunk az általunk áhított közösségünkbe.

A döntést tehát így-is-úgyis meg kell hoznunk, akárhova bújunk... Nem menekülhetünk előle... És itt el is érkeztünk oda, ahova a mai blogomban el akartam jutni: a döntés kényszeréhez.

Ám most kerül felszínre a kérdés, hogy miért és milyen döntést kell meghoznunk? Kell-e egyáltalán döntenünk, vagy kivonhatjuk magunkat alóla?

A válasz pedig egyértelmű; IGEN, döntenünk mindig, minden nap és minden órában kell! A JÓ és GONOSZ között! ISTEN és SÁTÁN között. Nem vonhatjuk ki magunkat alóla, ahogy a politizálás alól sem. Sosem lehetünk teljesen semlegesek és pártatlanok. Egyszerűen így lettünk teremtve. Az eredendő bűnnel párhuzamosan szabad akaratot kaptunk. Ettünk a Jó és Rossz Tudásának Fájáról. Ez a tudás azóta bennünk van, tovább öröklődik generációról generációra, és egyben kötelezővé teszi számunkra a döntések sorozatát. Egyrészt szabadság, másrészt viszont hatalmas, döntő jelentőségű felelősség is magunkra nézve. Mert bárhogy is döntünk, annak mindig megvan a következménysorozata.

Azt szoktam mondani, hogy az emberi élet olyan, mint egy hatalmas, sok ezer elágazásból és ágból álló fa. Ha egy elágazásig érünk, döntenünk kell, merre mászunk tovább. Ha egy ágat választunk, már nem térhetünk vissza egy alacsonyabb szintű ághoz, arra kell tovább másznunk. Lehet, hogy hasonló helyzetbe kerülhetünk akkor is, úgy, mintha egy másik ág felé fordultunk volna, de pontosan ugyanoda már soha. Ezért minden döntésünk hatalmas veszteséget, vagy nyereséget hozhat... Isten pedig, aki látja a jövőt, a fa minden részét ismeri, ezért minden döntésünk és lehetőségünk tudója. Így kap értelmet a tény, hogy Ő múltunk és jövőnk ismerője, és az, mikor azt mondja, hogy elhív bennünket egy cél érdekében. Nem vagyunk predesztináltak, de a döntéseink mégiscsak kizárólag egy bizonyos kereten (fán) belül lehetségesek.

Ugyanakkor így kap értelmet az is, hogy mindig a JÓ és ROSSZ között kell döntenünk. Minden elágazásnál ez a két opció van. Nincs szivárvány szín, nincs szürke, vagy halványabb verzió. Van fehér és fekete. Minden más valahol hazugság, a Sátán meséje. A JÓ és ROSSZ között pedig csak egyféleképpen lehet biztonsággal (és jól) dönteni; Isten segítségével. Az ember sokszor azért érzi magát döntésképtelennek, mert nem támaszkodik Isten segítségére. Isten ugyanis a legnehezebb helyzetekben is képes megmutatni az embernek a helyes utat, ha az kéri rá. De Isten soha nem kényszeríti magát ránk! Nem mondja ki helyettünk a döntést. Nem erőlteti ránk az akaratát. Ő mindig csak tanácsol. Végső soron tehát mindig a mi akaratunk érvényesül. Ezért van szabad akaratunk.

Vagyis összefoglalóan megállapíthatjuk, hogy életünkben a döntéseket mindig nekünk kell meghoznunk, nem kerülhetjük el a döntések kényszerét. Ahogy a politizálást sem, vagyis azt, hogyan viszonyulunk környezetünkhöz és annak helyzetéhez.

A továbbiakban pedig ennek a megállapításnak a szellemében kezdem majd elemezni a világ körülöttünk zajló ilyen-olyan eseményeit. Kérlek, kedves Követőm, tarts velem ezen a nagyon izgalmas úton... :)

KÖVESD FACEBOOK OLDALAMAT !